Ősi gyümölcsfajták

" Kovács Gyula 1962-ben született. Pórszombaton él, erdész hivatása is ide köti. Már gyermekkorában édesapja révén bejárta és megismerte a Göcsej, Őrség, Hetés vidékeit, majd később erdészként tanúja volt az utolsó göcseji tanyák pusztulásának.
- Én még láttam azt a csodálatos világot - meséli. - Megismertem az ott élő embereket, akik maguk termelték kenyerüket, borukat, évszázadok tapasztalatát, hagyományait őrizve szervezték meg életüket. Szegények voltak, de kiegyensúlyozottak és szabadok.
Kovács Gyula az eleink által teremtett értékeket szeretné megmenteni, amikor már sok éve gyűjti a magyar kertek ősi gyümölcsfajtáit. Fákat, melyek termése ma már nem vásárolható a boltokban.
- Halálra vannak ítélve ezek a fajták, pedig pusztulásukkal hagyományaink, gasztronómiánk egy részét is elveszítjük - mondja ezzel kapcsolatban.
A faluja melletti Medes-hegyen fekvő birtokán közel ezer régi gyümölcsfajtával küzd a feledés ellen. Kezdetben még csak a környékről gyűjtötte az oltóvesszőket, de erőfeszítésének mára Kárpát-medencényi híre van.
- Az ország minden részéről, de a határokon túlról is kapok oltóvesszőket - mondta el, hozzátéve: a gyümölcsfák megőrzése mellett igyekszik lejegyezni az adott fajtához kötődő gasztronómiai hagyományokat, történeti vonatkozásokat, legendákat is. - Munkám során sok élmény ér, ezek adnak erőt, ha elfáradok. Kaptam oltóvesszőt Erdélyből, a Bolyai Farkas sírján álló almafáról, a múltkor pedig egy elhunyt idős ember hozzátartozója keresett meg: rokonának az volt a végakarata, hogy a kedvenc almafájáról küldjön oltógallyat Pórszombatra, hogy ez a fajta is fennmaradjon az utókornak. Jó lenne, ha mindnyájunkban ekkora lenne a felelősségérzet hogy a múlt értékei megmaradjanak hogy megmaradjunk.
Az alábbiakban a Zalai Hírlap 2008. szeptember 28. cikkét olvashatják
Modern „Noé bárkája”: gyümölcsös az utókornak
Alma, körte, cseresznye, szilva, berkenye. A háztáji természettel hipermarketek polcain át ismerkedő mai átlagembernek fogalma sincs, fajták micsoda kavalkádja lapul az ilyen hétköznapi gyümölcsnevek mögött. Egy pórszombati erdész ezeket gyűjti, s már ötszáz darabhoz közelít.
Beszélgetésünket Kovács Gyula a gyümölcsök történelmi szerepével kezdte. Mint mondta, a Kárpát-medencébe érkező eleink a nyereg alatt nemcsak húst, de általuk korábban is ismert gyümölcsfajták csemetéit és magvait is hozták magukkal, hiszen a vándorlásuk során érintett területeken a gyümölcstermesztésnek fejlett kultúrája volt. A kalandozásból földművelésre váltó ősök aztán egyre inkább elmélyedtek a gyümölcstermesztés tudományában is, Kovács Gyula szerint például ennek köszönhető, hogy az Őrség-Göcsej-Hetés tájegységekben a török időkben megsemmisült hatvanhét falu nem tűnt el mindenestül és örökre: a bujdosó lakosok gabonáját, ingóságait ugyan lenyúlta az ellen, de a gyümölcsök túlélést jelentettek sokaknak.
- A 17-18-19. századból számos forrást találtam, mely a gyümölcsök kivételes értékét mutatja - mesélte Kovács Gyula, aki évtizedek óta kutatja az idevágó hagyományokat. - Több írás is utal arra, hogy magyar nemes európai királyi udvarnak a jó viszonyt megalapozó ajándékai között hazai oltógallyat vagy gyümölcsfacsemetét ajándékozott. Akkor még a világ is tisztában volt vele és mi magunk is tudtuk, milyen érték van a kezünkben...
Kovács Gyula kicsit nehezen találja a jelzőket, amikor azt a sokféleséget igyekszik leírni, ami a magyarországi gyümölcstermesztés tán legfőbb értéke volt. Mint mondja, őseinknek (s ez a kifejezés szintén nem a legjobb, mert itt már déd-, sőt, nagyapáink idejéről is beszélünk) szinte minden célra külön fajtájuk volt. Az egyikből magas szárazanyag-tartalma miatt kiválóan lehetett lepényt vagy rétest sütni; a másik, bár sima fogyasztáshoz kőkemény és túlságosan fanyar is volt, pálinkaként páratlan zamattal tündökölt; a harmadik minden tartósító vegyszer, valamint az élvezeti érték legcsekélyebb csökkenése nélkül érte meg a hűvös pincében a következő szedési szezont; a negyedik gyümölcsléként ritkította párját. És még sorolhatnánk hosszan a változatokat, melyek rendeltetéséről a nevek is beszédesen szólnak: létezik például körtefaj az összes felénk termesztett gabonával keresztelve, utalva arra, hogy az adott körte alapesetben mikor érett meg a maga fáján.
- A mai üzletekben a látszat a minden - folytatta mély sóhaj után Kovács Gyula. -A zöldséges polcok áruja tündöklően szép, de ezek olyan nemesítések (ez esetben nem is szívesen használom ezt a szót), amelyek a küllem érdekében belső értékeket áldoznak fel. Szempont még a jó eltarthatóság, illetve hogy az adott gyümölcs jól viselje a szállítást, az íz, a zamat és sok hasonló háttérbe szorul. Az ember, a fogyasztói társadalom embere viszont nem ér rá ilyen finomságokkal törődni, így juthattunk el oda, hogy megelégszünk a silánnyal, vesszük a műdolgokat , miközben a nagyapák kertjeit felveri a gaz, s ebbe a fűbe lassan beledőlnek az utolsó igazán zalai gyümölcsfák is. Ahelyett, hogy unokáinknak adnánk, elveszítjük a gasztronómiánk egy csodáját.
A pórszombati erdész még sok évvel ezelőtt csak arról volt nevezetes a környéken, hogy a kiöregedő kedves fák egy-egy hajtásából szívesen készített új életet nyújtó oltványt a hozzá fordulóknak. Közben persze ezekkel gazdagította a maga gyűjteményét is. Aztán két éve új elhatározás született: a faluja melletti Medes-hegyen (ez onnan kapta nevét - tudom meg a házigazdától -, hogy sok száz éve az azonos nevű, erdélyi faluból telepítettek át jó néhány családot, melyek az említett török dúlásig saját, új Medesükön éltek itt) sorban elültette a régi fákat: két karó közé, táblára írva a fajta nevét.
Erzsébeti aprókörte, sózókörte, tüskéskörte, piros jakabalma, bőralma, batul, hájas édes alma, barkóca cseresznye, kúpalma, cukorkörte, házi berkenye, mákalma, csibelábú körte - ilyen nevek olvashatók a gyümölcsösben. Kovács Gyula szinte mindegyikhez történetet is tud. Hogy a leánycsöcsű miről kapta nevét, nekem sem kell magyarázni, pedig a termés - fájdalom - nem is látható.
- Járom a környéket, beszélek az öregekkel, akik a név mellé sok esetben tudnak az adott gyümölcs felhasználásáról - mesélte a gyűjtés folyamatáról. - Én feljegyzem ezeket a dolgokat is. Sajnos azonban egyre többször fordul elő, hogy egy-egy fajtának a nevét sem tudja már senki, az idősek elmentek, s nem volt kinek átadniuk a tudást. Különös izgalommal várom a pillanatot, amikor ezek a névtelen kis fák is először hoznak majd nálam termést.
Az egyre bővülő gyümölcsösben sok a tennivaló, bár növényvédelemmel vesződni nem kell. Az erdész meséli: ezek a helyi fajok ezer év szelektálása, nemesítése után jól bírják a hőmérséklet és a csapadék szélsőségeit, sőt, a kórokozóknak is minden vegyszer nélkül ellenállnak. Az évek alatt egyetlenegy betegedett csak meg, egy jonatán.
- Ez is behurcolt fajta, Amerikából kaptuk, s az elsőként érkezett változatát tettem el, érdekességképpen. Lisztharmat támadta meg. A többi fát - szintén ősi módszerrel - csak szagosítani szoktam, hogy az őzek ne rágják le a hajtásokat - meséli az erdész.
Amikor végül arról kérdezem, a gyűjteménnyel mi a hosszú távú célja, Kovács Gyula azt feleli: olyan messzire nem gondol előre. Most csak örül, hogy megvannak ezek az értékek, minden nap a kipusztulás feletti győzelem, minden megeredő oltvány új boldogság. Ez a gyümölcsös egy lehetőség - hátha egyszer még fordul úgy a világ kereke."
Forrás: http://www.tvkeszthely.hu/index.php?mod=hr&hr_id=242