"Mert a legnagyobb örökség, amit adni lehet az utódnak, az otthon. Egy ház, akármilyen ház. De amelyiknek falát aggódás, szeretet, gondoskodás s a jövendők bizakodó hite emelte föl. És fák. Amiket nem azért ültetett valaki, hogy hasznukat lássa. Nem is azért, hogy önmagát mulattassa velük. Hanem azért, mert szépségre és jövendőre gondolt, békességre gondolt és a lelke tele volt derűvel. És ültette, egyszerűen azért, mert szerette a fát és a fákon keresztül akarta elmondani mindazt, ami az otthonban kapcsolatban felgyűlt benne s amiket szavakba önteni nem tudott." (Wass Albert)
"És ahogy így látta szemei előtt a fákat, elgondolkozott. Mire megnőnek, lombot eresztenek: eltelik az idő, munkával, rendre. S az idővel együtt elmúlik a világ is, ez a zaklatott, békétlen, szomorú világ és a fákkal együtt másik világ nő fel. Aki majd abban a világban él s jár ezek alatt a fák alatt, az békés, szabad és boldog ember lesz megint, mint amilyenek a régiek voltak. Akik olyan fáról szedhették a gyümölcsöt s olyan fák árnyékában pihentek, amit apáik ültettek s nagyapáik, küzdelmes időkben mindig. S arra gondolva, hogy majd akik az elültetett fa gyümölcséből esznek s árnyékában járnak, leszüretelik a küzdelmek árát, amit őseik vívtak a világgal. Így van ez, gondolta, egy-egy nemzedék ültet, fát, eszmét, gondolatot, hogy sok nemzedéknek ne legyen gondja ezzel. Hogy aki azután jön, készen kapjon otthont, hazát, árnyékos kertet, termő gyümölcsöst. S úgy vegye ezt, mint természetes dolgot. Az élet ajándékát, mely ingyen való s a szépségéért cserébe mit se kíván. Még annyit se, hogy gondtalan percében aki a kertet nézi s a különböző fákban gyönyörködik, arra gondoljon: milyen is lehetett az élete annak, aki ezt a dombot kopáran lelte s mit érezhetett, mikor beültette fákkal. Fákkal, melyekről tudta, hogy túlélik őt s a rügyekre akasztott gondolatot fölemelik magasra s átmentik késő nemzedékeknek. "
"És ahogy így látta szemei előtt a fákat, elgondolkozott. Mire megnőnek, lombot eresztenek: eltelik az idő, munkával, rendre. S az idővel együtt elmúlik a világ is, ez a zaklatott, békétlen, szomorú világ és a fákkal együtt másik világ nő fel. Aki majd abban a világban él s jár ezek alatt a fák alatt, az békés, szabad és boldog ember lesz megint, mint amilyenek a régiek voltak. Akik olyan fáról szedhették a gyümölcsöt s olyan fák árnyékában pihentek, amit apáik ültettek s nagyapáik, küzdelmes időkben mindig. S arra gondolva, hogy majd akik az elültetett fa gyümölcséből esznek s árnyékában járnak, leszüretelik a küzdelmek árát, amit őseik vívtak a világgal. Így van ez, gondolta, egy-egy nemzedék ültet, fát, eszmét, gondolatot, hogy sok nemzedéknek ne legyen gondja ezzel. Hogy aki azután jön, készen kapjon otthont, hazát, árnyékos kertet, termő gyümölcsöst. S úgy vegye ezt, mint természetes dolgot. Az élet ajándékát, mely ingyen való s a szépségéért cserébe mit se kíván. Még annyit se, hogy gondtalan percében aki a kertet nézi s a különböző fákban gyönyörködik, arra gondoljon: milyen is lehetett az élete annak, aki ezt a dombot kopáran lelte s mit érezhetett, mikor beültette fákkal. Fákkal, melyekről tudta, hogy túlélik őt s a rügyekre akasztott gondolatot fölemelik magasra s átmentik késő nemzedékeknek. "
(Wass Albert: Mire a fák megnőnek)
Volt korábban egy bejegyzésem Kovács Gyula pórszombati erdészről és az ő értékőrző tevékenységéről. Hozzá látogattunk el ma, és alighanem feledhetetlen érzésekkel lettünk gazdagabbak. Továbbá csodálatos gyümölcsfákkal: olyanokkal, mint narancsalma, nagy sóvári alma, apáti nyári körte, badacsonyi cseresznye, sárga és fehér cseresznye stb. Ajándékot is kaptunk: berkenyét.
Persze kimehettünk volna a Parti Kertészetbe (Szombathely), és megvehettük volna ott is, ha nem is pont ezeket... De ezt az embert meg kellett látogatnunk. Évek óta esedékes volt. Nem bántuk meg. Sőt!
Kicsit le kell tisztulnia a bennem kavargó gondolatoknak, érzéseknek...
Két almafát ajándékba viszünk két pici gyermeknek, akiknek mindenük megvan, mi pedig a faültetés örömével, a felcseperedő fa szépségével kívánjuk őket megajándékozni.:)
A minap egy angol tévéműsorban zöldségekkel ültették be a köztereket. Magyarországon gyümölcsfákat kellene ültetni a közterekre, hogy megmentődjenek ezek az ősi magyar fafajták.
„Megtartani pedig nemzeti kötelesség; mert minél nagyobb az a tér, melyet nemzetünk övének mondhat… minél szorosb és tartósabb a kapocs, mely bennünket ez őseink szent vére öntözte áldott föld rögeihez köt, annál dúsabban virágzand fel egykoron nemzeti lételünk”. (Girókuti P. Ferenc)
„E föld a miénk, és bármely zugában s kinek a birtokában létezzék egy gyümölcsfa, az bár közvetlen tulajdonosának hajt is hasznot, közvetve nemzeti kincs az: melynek ágaiért nem kell drága ezüstöt külföldre küldeni”. (Girókuti P. Ferenc)
Két almafát ajándékba viszünk két pici gyermeknek, akiknek mindenük megvan, mi pedig a faültetés örömével, a felcseperedő fa szépségével kívánjuk őket megajándékozni.:)
A minap egy angol tévéműsorban zöldségekkel ültették be a köztereket. Magyarországon gyümölcsfákat kellene ültetni a közterekre, hogy megmentődjenek ezek az ősi magyar fafajták.
„Megtartani pedig nemzeti kötelesség; mert minél nagyobb az a tér, melyet nemzetünk övének mondhat… minél szorosb és tartósabb a kapocs, mely bennünket ez őseink szent vére öntözte áldott föld rögeihez köt, annál dúsabban virágzand fel egykoron nemzeti lételünk”. (Girókuti P. Ferenc)
„E föld a miénk, és bármely zugában s kinek a birtokában létezzék egy gyümölcsfa, az bár közvetlen tulajdonosának hajt is hasznot, közvetve nemzeti kincs az: melynek ágaiért nem kell drága ezüstöt külföldre küldeni”. (Girókuti P. Ferenc)
"A szülőknek tudniuk kell, hogy ők a fák, amelyekről a gyümölcsök ősszel lehullanak."
(Carl Gustav Jung)
Hazafelé az Őrségnek jöttünk, ami gyönyörű. Ugyanakkor nagyon-nagyon elhagyatott.
Szerettel: Szabóka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése