2011. december 8., csütörtök

Várakozás

„…Talán meg se fogalmaztuk, hogy várakozunk. Mégis, tele voltunk vágyakozással. Várakoztunk a hóesésre, a patak hátát borító jégpáncélra, a disznóvágások perzselő, meleg tüzére, az ujjunkra húzott forró malackörmökre, diók pattanó héjára, az olvasztott cukormáz édességére…
Az ünnepre.
A vaníliás kifli fűszeres illatára, amit boldogan hentergettünk a porrá tört cukorban. …
És az ízeken túl, vagy még azok előtt, várakoztunk a titokra. A születésre. A Kisjézus jászolára, a meleg szobában a karácsonyfa illatára, a fehér abroszon a piros almákra, melyeket majd annyi felé vág apám kezében a kés, ahányan vagyunk az asztalnál. S ha bárhol eltévednénk, az a szelet alma, meg akikkel elfogyasztottuk, hazavezetnek. Várakoztunk a földre terített zizegő szalma aranyos kupacára, a gyertyák fényére, az énekre,… És persze vágyakoztunk az ajándék után. Az ajándék után, ami titkot hordozott, a szeretet és az odaadás titkát, de ezt akkor még nem értettük. …Várakoztunk. S a várakozás tisztára söpörte a lelkeket. Mert az ember a várakozásban figyelni kezd. Elcsöndesedik. Más lesz a fontos, vagy más is fontos lesz a számára. Valahogy úgy, amikor egy kisbaba készülődik. Ott legbelül.  Kell a körülötte élőknek az a kilenc hónap. Kell hogy megszülessen a vágy, a kíváncsiság, a feltétlen odaadás az után a kis jövevény után. Kell a megszentelt idő. És a várakozás ideje, a vágyakozás percei, ha nem is tudunk róla, megszentelt percek.”
(Schäffer Erzsébet)

Szombathely, Fő tér

2011. december 7., szerda

November

Adós maradtam a novemberi összefoglalóval. Már ami a varrást illeti. Kedves varrógépem egy ideje gyengélkedik. Pont most! Karácsony előtt! Ráncolja az anyagot, vagy épp nem varr. Amig rá nem jövök a probléma okára, a gépi varrás szünetel. Vannak tippjeim, de még nem volt időm mindnek utánajárni.
Nagyon hiányzik a gépi varrás. Megszoktam röpke pár hónap alatt, hogy csak leülök és pár perc alatt megvarrok valamit. Szeretek ugyan kézzel varrni, de most valahogy nem megy...
Viszont közben is tervezgetek! És elméletben varrok...

Applikálásról kezdőknek.

Videó az applikálásról.

Készül egy angyalka is...Róla majd később! Remélem, elkészülök vele!

Adventi aprósütik

Linzer

Márthatjuk csokoládéba.
Összeragszthatjuk lekvárral.
Díszíthetjük darabolt dióval, kandírozott gyümölcsökkel stb.
Kitűnő ajándék.
Sokáig eláll.

Hozzávalók:

40 dkg finomliszt
20 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 darab vaníliás cukor
1 csipet só
2 tojássárgája
reszelt citromhéj
szükség esetén annyi tej, amennyit a tészta felvesz








Szeretettel: Szabóka

2011. december 6., kedd

Bejgli

"Ha a szívedben nincs karácsony, a fa alatt sem találod meg."
(Charlotte Carpenter)




 


A legnagyobb dicséret, amit a bejglimre kaptam, hogy "igazi, nemzeti, hazafias".:)
Bevallom büszke vagyok rá.
Minden évben nagyon várom a bejglisütést!
Kitűnő karácsonyi ajándék!


Hozzávalók a tésztához (4 rúd bejgli):
1 kg liszt
40 dkg vaj
10 dkg porcukor
3 dkg élesztő
3 dl tej
2 egész tojás + 1 sárgája
1 kiskanál só

A megkenéshez:
2 db tojás

A töltelékhez:
mazsola  v. kandírozott gyümölcs ízlés szerint (elhagyható)
1-1 mokkáskanál szegfűszeg
1-1 mokkáskanál fahéj
1-1 dl forralt tej
reszelt citrom- vagy narancshéj
25 dkg dió/mák/ cukrozatlan gesztenyemassza (/rúd)
20-20 dkg porcukor
kevés rum (1-2 korty)

Ha túl lágy a töltelék, megreped a tészta.
Ebben az esetben tehetünk bele pár dkg kekszmorzsát.

Ha száraz tehetünk még bele óvatosan forralt tejet vagy rumot.
A száraz bejglinél szörnyűbb nincs!!!

Az elkészítést Lajos Mari alapján bátran ajánlom,
ha valakinek nincs még tapasztalata (66 karácsonyi édesség).

Többször kell hideg helyen pihentetni, közben tojássárgájával, végül fehérjével megkenegetni.
Ettől lesz szép márványos!
A tekercsek tetejét sűrűn meg kell szurkálni fapálcikával sütés előtt!

Középső bordamagasságon aranyszínűre sütjük !


Alufóliába csomagolva tároljuk, hogy ne száradjon ki!
Akár 1 héttel előbb is elkészíthető, ha a család nem torkos...



Jó étvágyat kívánok!

Szeretettel:

Szabóka







2011. december 5., hétfő

Télapó

Sarkady Sándor: Télapó

 

Hegyen, völgyön
Mély a hó,
Lassan lépked
Télapó.
Ősz szakállán
Dér rezeg,
Messzi földről
Érkezett.
Kampós botja
Imbolyog-
Puttonyában
Mit hozott?
Mindenféle
Földi jót;
Dundi diót,
Mogyorót.
Lassan lépked,
Mély a hó-
Siess jobban
Télapó!


2011. december 2., péntek

Angyal

"Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet."
(Wass Albert)



Forrás: http://www.fionamarie.com/freepatterns/angel.shtml

Csokis-mazsolás süti

Kisfiam azzal állt elő, hogy menjünk, és süssünk csokis sütit.
Gyorsan!
Nem volt időm sem receptet keresgélni.
Ezért gyorsan összedobtam ezt az egyszerű, kevert, bögrés* csokis-mazsolás sütit,
amihez a következő hozzávalók kellenek:
1 bögre liszt
1/2 bögre olaj
1/2 bögre tej
1 bögre cukrozott kakaó (Nesquik)
2 tojás
5 dkg porcukor
1 kávéskanál sütőpor
mazsola (minél több, annál jobb)
étcsokoládé (darabokra törve, én Katica tortabevonót használtam)
vaj és liszt a tepsi kikenéséhez

Kb. félig tegyük a masszát a kivajazott, lisztezett formába, mert feljön a sütőportól.
Kis formákban, vagy muffinként is süthetjük, de ilyenkor ügyeljünk, hogy minden formába kerüljön csokoládé is, mazsola is.
Előmelegített sütőben sütjük. Gyorsan megsül.
Végezzünk tűpróbát, mielőtt kivesszük!

*A bögre 2dl-es volt!

Nagyon finom lett!:)
Nem volt időm sem lefényképezni, olyan gyorsan elfogyott.

Variációkat is el tudok képzelni: kókusszal, mandulával, dióval, kandírozott gyümölcsökkel...

Jó étvágyat kívánok!

Szeretettel: Szabóka